2017. október 5., csütörtök

Horgolósuli 27. lecke - Hupikék törpike 2.

KAROK

8 ujjacskát kell horgolni a következő módon: 6 rövidpálca a varázskörbe, majd szaporítás nélkül még 30 RP, a két hüvelykujj pedig még 6 RP vel kevesebb, azaz 24 RP. A hüvelykujjat összeöljük 3 szemre - tehát nem marad lyukas.



Az ujjak összehorgolása:

 Egy ujjacska 6 szeméből 3-ra egy-egy pálca kerül, majd a másik ujjának 3 pálcájára 3 pálca és a harmadikra ugyanígy - ez eddig 9 pálca, majd "befordulunk" és a 3. ujjacska másik 3 pálcájára is kerül 3 pálca, a 2.-ra és az elsőre is, így ez 18 pálca.

 Ezzel a 18 szemmel még kört sort horgolunk.


Most kettéválasztva a dolgokat:  Jobb kéz: A 3 kör után az első 3 szembe öltve hozzáöltjük a hüvelykujj összeöltött három szemét, majd ezután 15 pálca a kör végéig.
Bal kéz: 6 pálca és utána a 3 pálcát összeöltjük a hüvelykujj 3 szemével és ezután még 9 pálca a sor végéig.

A következő sorban a kéz két szélén - az 1-2 ill. a 9-10. szemet összekötjük - fogyasztunk (16 szem marad.
Ugyanígy a következő sorban (14 szem marad)

A következőben 4 szemet fogyasztunk, minden 4-5 pálcát kötjük össze. (10 pálca marad)

még 2 sort horgolunk 10 pálcával (csuklónál járunk)
15.sor következik: Most már szaporítunk 2 szemet 4 pálca után 2-szer. (12 pálca lesz)
16. sor: 12 pálca marad
17. sorban minden 5.szem után szaporítunk (14 pálca lesz)
18-28 sorig 14 pálca marad.
29 sor: a 6-7 és 13-14 pálcát összekötjük (12 pálca marad)

Hosszú szálat hagyva fejezzük be a karokat. Közép-lazán kitömjük..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése