2010. október 30., szombat

Kötésminta és peyote nyaklánc

 A keresztanyám tanított meg a visszáján beöltve szállal kötött norvégminta készítésére. Nagy előnye, hogy a vezetett szál nem akad bele semmibe, s a minta is sokkal egyenletesebb. A képen látható részlet, csak egy terv-minta (tegnap este kötöttem, ma le is bontottam:-))
Kikapcsolódásképpen :-) folytattam a már kb. 3 hónappal ezelőtt elkezdett kis láncomat. Még mindig nem tudom, hogyan fejezzem be? Esetleg gumiláncra fűzött sorral?

2010. október 24., vasárnap

Az ősz színei



Összeszedtem mindenből egy kicsit,
amit a kertben találtam.
Készítettem belőle egy kis őszi csendéletet
az ablakba, remélem nektek is tetszik?:-)

2010. október 22., péntek

Egyszerre többet is...

jelenleg egy horgolt és egy kötött pulcsi, valamint egy kardigán készülget egyidőben. Ezen kívül rendületlenül próbálkozom a gyöngyös-gyöngy fűzésével. (Csak sikerül egyszer:-))
Egymás mellé rakosgattam a készülő darabokat, azt vettem észre, hogy most őszre egészen "bezöldültem":-) Annyira szépek ezek a színek így együtt, ezért kattintottam le őket.

2010. október 19., kedd

Bent Creek - karácsony

Bent Creek stílusú karácsonyi - lehetőleg rénszarvasos - mintát keresek. Tud valaki segíteni?

2010. október 18., hétfő

A műhelyem is rendbeszedtem

Három teljes hosszú-hétvége kellett ahhoz, hogy rendbevágjam a műhelyt. A felhalmozódott kütyüktől, a régi rozsdás szerszámoktól szinte már meg sem lehetett mozdulni... Az idő vasfoga itt is kikezdte a falakat, megint vakolni kellett. Hullott a plafon meg a gipsz a nyakamba... Ami festék volt ott, mind felhasználtam - ettől olyan "mexikóiasra" sikerült színeznem a falakat - s ezután szándékosan ilyen tarkára mázoltam a polcokat is:-)Majd lomtalanítottam, és íme itt az eremény! Mostmár tudok itt festegetni, mozaikozni nyugodtan...s különben is jön a hideg, vissza kell hogy térjek a rongyaimhoz, a kötőtűimhez, meg a gyöngyeimhez.



2010. október 16., szombat

Fülit fűztem az új hétre:-)

Az én jelenlegyi gyöngyös-tudásom még elég kezdetleges ahhoz, hogy segítség nélkül bármibe is belefogjak. Csodálatos leírást találtam - összevágtam, hogy elférjen egy nyomtatható lapra. Aki olyan kezdő, mint én - pontosan ki tudja olvasni belőle a mintát. Természetesen, az egész lehet sokkal mutatósabb, ha minőségi szemekből állítjátok össze. Jó munkát! (Majd mutassátok meg nekem is légyszi, hogy miket alkottatok, rendben?)




2010. október 9., szombat

2010. október 5., kedd

Végeztem egy férfias munkával

A kis belépő teraszunk, az udvar támfalai a sok eső miatt átáztak...előszőr csak a festék, majd már a vakolat is omladozni kezdett. Rászántam magam a szinte lehetetlenre: egyedül fogom végigcsinálni! Jó skorpió tulajdonságnak köszönhetem, hogy meg is csináltam mindent a két kezemmel!!!
Első lépésként minden mozgó darabot lekapartam, rabict erősítettem a falakhoz és újravakoltam az egészet.
Ezen a nyáron a teljes bejárati részt leburkoltam 24 csomag /(20 db) lappal, több mázsa flexi-ragasztóval, több vödör festékkel kifestettem az udvart. A kertet (amivel addig egyáltalán nem foglalatoskodtam) teleültettem bokrokkal, virágokkal, a falakra gipszből, kavicsmozaikból készítettem kisebb dekorációs elemeket.
Nagggyon nagy munka volt, rendkívül büszke vagyok az eredményre, s nem bírom megállni, hogy ezt meg ne osszam mindenkivel! Talán azok a hölgyek, akiknek hasonló terveik vannak, hogy bármit felújítsanak a környezetükben, könnyebben elhatározzák magukat, hogy saját erőből kivitelezzék az álmaikat.

Hiba történt a modul működésében